Papírcsónak

"Nem tetszel nekem..." Hát ez van. Üdv a béka segge alól! Hello! Kurvajó ez a kb 3 hete tartó szar. Nem tudom mi van velem, nem tudom mi lesz velem. Egy darab szarnak érzem magam, amit ideje lenne lehúzni a budin, mert már nagyon unom. Nem alszok rendesen, rémálmok gyötörnek, éjjelente felriadok, majd minden folytatódik az álmaimban. Reggel mint egy hulla, már nincs az a korrektor és alapozó mennyiség,ami ezt eltüntetné. Eránál és otthon sikerült kicsit jobban aludni, a köhögési rohamok ellenére. Lehet a kolit nem bírom már. Sokan vagyunk, egymás agyára megyünk. A suli és munka kombináció brutális, nincs időm a barátaimra. Magamra sincs. Ami nem baj, mert nem is akarok magammal foglalkozni. Mert akkor csak még szarabb. Mások életével mindig könnyebb foglalkozni. Menekülök. Ja, mert az jó. A fenéket! Már haza se tudok menekülni, mindig csak az örökös veszekedések, sokszor ott jön ki rajtam a feszkó, ordítozok, idegbetegnek titulálnak, megutál a saját családom. Kurvajó! Próbálom elterelni saját magam, dolgokat csinálni, például életemben először vért adni. "Egy véradással megmenthet 3 életet", hirdeti a felirat én meg csak arra gondolok, hogy adok gyorsan, mert ha minden "jól" megy, nem fogok adni és én sem fogok kérni.

ahol meg akarnak ölni, de mégse teszik, aztán felébredsz sírva könyörögsz és hálát adsz az úrnak, hogy életben hagyott, aztán visszaalszol és újra meg akarnak ölni, rettegsz, izzadsz, majd beleszeretsz a gyilkosodba, akitől rettegsz, újra felébredsz, szintén imák hada, és rettegés, megintcsak visszaalszol, és minden folytatódik, rettegsz és egész nap ez az álom jár a fejedben, nem tudsz szabadulni tőle és azon görcsölsz, hogy ha elalszol folytatódik-e. utálom.

Akkor írjunk. Annyi minden van, tudod mikor egyre több mindenről kellene mesélni, egyre nehezebben meg, szinte már kényszerszerű, pedig olyan jó élmények (a többsége, khm, khm).

Kezdem a jókkal: VAN MUNKÁM! Egy alapítványnál vagyok gyógypedagógus, egyelőre egy gyerekem van, egy másfél éves kisfiú, aki kb fél éves szinten van, sok-sok problémával (a videót csak erős idegzetűeknek ajánlom - én szóltam!). De tüneményes és mindig alig várom, hogy mehessek hozzá. Első látásra megijedtem tőle, hirtelen, mert nem szokványos a kinézete, de 10 perc után már fel sem tűnt és egész jól eljátszottunk. És hallássérült is, így szakmába vág, főleg.  A fizetés sem rossz, egy szavam sem lehet. Na jó, de egy kicsi, messze van. Törökbálinton. Kb 50-60 perc kijutni. Bár Endihez is 40 perc volt és ő "csak" Rákospalotán lakott.

A héten szocializálódom. Bepótolom a találkozásokat az ismerősökkel. Mert kell. Mert nagyon hiányoznak. Most jó. És ma lesz is blogtalálkozó! Megyünk?! Naná!

Aztán voltam táborban. Nehéz erről írni, beszélni. Mert sokáig nem volt semmi közöm a valláshoz, ha anyával beszéltem erről, akkor inkább elutasítás volt, mert ő nem igazán fogadja el ezeket. És most mégis egyre nagyobb szerepet kap az életemben, egyre közelebb kerülök ehhez az egészhez, valahogy mindig olyan emberekkel kerülök kapcsolatba, akik bizonyságot tesznek Isten, Jézus létezéséről. Csak elhinni nehéz. Most a táborban volt hideg is meleg is, volt jó is, rossz is. Olyan értékes és tisztán jó emberekkel sikerült megismerkednem, beszélgetnem! Elég kuszaság van a fejemben ezzel kapcsoltban, de most mégis érzek valamiféle nyugalmat, hogy jó úton járok, minden megoldódik. Pff milyen jó lenne szépen megfogalmazni, valahogy úgy kifejezni az érzéseimet, hogy mások is megérték, de nem megy. Egyszerűen nem tudom, csak érzem. Talán egyszer sikerül, de akkor mindenképpen leírom.

Aggódok anya miatt. Beteg. Megint. Most volt kisebb nőgyógyászati műtéte, két hétn belül lesz még egy, egy nagyobb. De úgy fest nem olyan komoly a baj. De már olyan rég óta. December óta nem képesek semmit csinálni és már február van! Könyörgöm! Köszönjük szépen a magyar egészségügynek.

Hát ez van. Majd jelentkezem. Nincs kedvem. Hazaért Kati. Megyek takarítani.