jól nézel ki

arra a megállapításra jutottam, hogy ha egy átbulizott éjszaka és mindössze 2 óra alvás után másnap  három különböző ember is azt mondja neked, hogy (de) jól nézel ki!, ez három dolgot is jelenthet.

első: piszokrosszul nézel ki, és nem akarják nyíltan a szemedbe mondani, csak kedvességből mondja. példamondat: "Kicsit nyúzott vagy, de jól nézel ki!"

második: mivel lefekvés előtt hajat mostál és szárítás nélkül feküdtél le, fürtjeid göndörödnek, még nem láttak így, a hajadra koncentrálnak és persze tonna vakolat van az arcodon, mondhatják, hogy jól nézel ki. simán és kész. semmi komment.

harmadik: jót tesz neked a buli, arcod kisimult, mert nem volt elég ideje alvás közben összegyűrődni, így valóban jól nézel ki.

összefoglalva: a kevés alvás, buli, fáradtság miatt jól nézel ki. jót tesz neked ez az életforma. de még a fáradt hisztis jellemet ki kell küszöbölni.

színház az életem?

I. felvonás:

félig teli borospoharak az asztalon, fekete harisnya, csikkektől hemzsegő hamutartó, hősöskötény, kisherceg, kibújkáló melltartó, nehéz fej, mégnehezebb szív, tüzes fiú a széken, béla és dani a fantáziákban, hallgatag gólyalány, kínos csendek, hangos nevetések

II. felvonás:

pisilés a bokorban, vicces szendvics, rég nem látott ismerősök, dübörgő zene, bor a táskában, füst, hiány, még mindig nem szép kandós fiúk, vérben forgós szemeim, részeg ünnepelt, bosszú a mellényesnek, kötelező mosolygás, dance with me, megfáradt test, "szedekfelnekedegyfiút-válassz!",nem is olyan hideg este, lila kabát, puszi az éjszakain

III. felvonás:

nehéz fej, forgó szoba, két adag kávé, nyolctól óra, majdnem alvás rajta, rendes tanárnő, hülye ribanc, minek kell feljönnie?, érzi,hogy ez nem az a hely, ahol tárt karokkal várják, minek nekem két szak? elnökségi este, tréning lesz, remélem meg nem, dá,gyeremárpestre!,nem sikerülő sírások, grízescsík, májköl nem nyílik, még mindig üres parafatábla, még mindig üres szív

könnyfakasztó

mégsem vagyok érzéketlen,sőt már túlontúl is érzékeny lettem. lehet fogni a délutáni értelmetlen apróbb megszakításokkal történt sírómaratonomat a menstruációra, fáradtságra, (sokféle)elvonási tünetekre, honvágyra, szeretethiányra, az iskolára és még rengeteg dologra...remélem megint legalább fél évig nem sírok. nem is olyan jó móka, mint gondoltam.

szép nap mi??

lóf*sz b+ hogy minek kell neki átjelentkezni az egyes csoportba?? most azt akarja, hogy még bunkóbb legyek vele egy félévig. és ez gyakorlat, nem csak ücsörög mögöttem/előttem...ha nem elég neki, hogy nem köszönök, akkor majd meglátja.... áááá ordítani tudnék!!!!

Na így nem kell ezt csinálni!

Ritka szar érzés, ha reggel 8tól este 6ig órád van, megállás nélkül, hogy még kajálni sem tudsz, persze mindez az első napon, majd mire hulla fáradtan hazaérsz este 7kor, közli a kedves szobatársad, hogy ugyan ne aludj már ma itthon, mert jön a pasim, majd elindulsz pajtásokhoz, de útközben szerelmeses párocskák vesznek körben, miközben aktív nyálcserét folytatnak, szinte az öledbe bújva, így jobbnak látod néhány megállóval hamarabb távozni, persze mindeközben két utcai lámpa is elalszik amikor elhaladsz alattuk és csak akkor kapcsolódnak vissza, mikor már messze vagy tőlük,

de egy jól időzített kanyarral elkezdődik a pozitív oldal, kedves épületben lakó emberkével, aki nyitja az ajtót, mosolygós pajtások, nagyölelések, finom vacsora és fagyi, kedvesen bólogatva meghallgatások, minnie egeres takaró alatti cselszövések, hangos nevetések alvás helyett.

Csak a mai nap ne legyen ilyen! A nap már süt, innentől csak jó lehet!

szeretném,ha?

szeretnék én lenni a kiskifli,

szeretném reggel nála felejteni magam.

valami családi nap volt

"mi részegen, az and meg betépve ugrált a kispálra, miközben gyerekek rohangáltak fel és alá."
17 éves fiúkkal mentünk fel az ó utcába. hiába csillog a szemük a lelkesedéstől nekik otthon a helyük.
reggelre fiú szagom lett a kispárnától.
első alkalommal nem futott ki a tej tejberizs főzéskor.
következő mosáskor nem felejtem benne a zsepit a farmerzsebben.

gyere haza bébi!

lesz diplomád, a fiúk faszok, mi itt vagyunk, szeretünk, nagyon sokan, igen, igen, tudom, hogy tudod, és nem, nem, és utoljára sem vagy alkoholista, se szociálisan, se sehogy se!!!! ne izélj, nem kell a picsogás és nem kell semmi, csak az hogy visszagyere, vagy mi felülünk a buszra, leszállunk, megölelünk, hazahozunk, és végre itthon leszel, köztünk. ne érdekeljen a múlt. innentől egy új élet kezdődik. tétéká mentes, megbeszélések, rózsaszínnacimentes, köcsög pasiktól mentes! ígérem! ígérjük! gyere haza bébi!

kémek az ó utcában

oh, tegnap este eszembe jutottál egy hangyányira,amikor az oktogonon a zebra közepén elkapott az eső. hányszor mentem én gyalog a királytól az oktogonig, hozzád?? hányszor?? s mindig nehéz szívvel és fejjel jöttem el. tegnap is arra mentem, de máshová, de itt barátok vártak, és a reggeli (höhö-du fél 1kor) búcsú vidám volt. és azt hiszem, ide gyakrabban és jobb kedvvel fogok járni, ha már másért nem azért, hogy hajnal 4kor rájöjjek, mi a fenét és miért mondott a bácsi, hogy lelőtték a pohár vizét és megköszönte.

újra "itthon"

 "Szárnyat igéz a malacra,
Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja."

 

áh, újra pest. korai(értsd hajnali 3) kelés, majd autókázás, másfél órás bejutás pest határától a belvárosba, na az elég érdekes, rohanva kipakolás(de csak az autóból), két év után végre anyum is megnézheti hol tengetem napjaim, majd futva szaladás be a természetesen a város másik végében lévő suliba, aholis a drágalátos és nagyonritkán kedves téós néni elküld a francba, hogy csak nyugodtan üljem végig az évnyitót és beiratkozást. okés, nem vagyok ideges, nem vagyok ideges. még jó, hogy ott voltak a lányok. rettenetes hiányoztak, ha már másért nem miattuk érdemes minden cécó. ju életmentő utolsó szál cigije, diákcsomagos csoki, zsivcsik, ragtapasz először a táskámban, majd a sarkamon. az eleinte kényelmes cipőm köbö 10 óra masszív hordás után már nem is olyan kényelmes, de azért elég szekszi és vadító. napom fénypontja, hogy visszaértem a koliba (egyik "kedvenc" szobatársam nélkül) és lezuhanyozhattam. kipakolni természetesen nem volt időm, azóta is halmokban állnak a cuccaim az ágy mellett, az ágyneműtartómban, a bőröndömben, a szekrényembe behajingálva - és mivel gólyákok elfoglalták a polcom - a konyhai cuccaim a szekrény tetején. estém feldobója dor és pajtásai új albérletének megnézése, egy üveg bor elfogyasztása, egyik kopaszodó(!) volt lakóval való megismerkedés - persze a bemutatás és bemutatkozás elmaradt -, és á beintegrálása közénk. végezetül juval való plázsos holnapra felkészítő túrám, s megfogadtam, nem agyalok.

hiába leszel ott, és hiába feküdtél le (talán) két napja az egyik barát(?)nőmmel, hiába fogsz úgy bámulni, hogy majd' kiesik a szemed, hiába várod, hogy meglegyen az a bizonyos hosszú beszélgetés, hiába szeretnéd, hogy megcsókoljalak vagy elküldjelek a farncba, mert most éppen megpróbálom túltenni magam rajtad.

és kész. ezennel nem agyalok rajtad, és nyugodtan hajtom álomra a fejem.

bumm cakka-cakka

talpi ma megszerette a quimbyt, hajazok pat batemanra, persze én csak paradicsommal, pierre ma hazakerült, valami vindóz7 van rajta, eddig jó, nem akarok kocsmatúrára menni, meg gólyaavatóra, nem akarok közösségi életet élni többé velük, már nem akarom megbeszélni vele a dolgokat és idegesít, hogy nem nyitja meg ju blogját. remélem nem törölte ki.

Ma leginkább:

  • szakács
  • cukrász
  • fodrász
  • borbély
  • konyhai személyzet
  • sofőr
  • takarító
  • ideges
  • reményvesztett
  • kísérletező
  • fáradt
  • kíváncsi
  • antiszociális
  • borús
  • szeretethiányos
  • csalódott
  • gondterhelt
  • vágyakozó

mese kontra valóság???

Rózsaszín mázas naiv kis mese világban éldegéltünk. Aztán egyszer csak arcon csap az a fránya valóság? hát a jó....anyukáját.... De ne érdekeljen, éljünk addig ebben a világban míg csak lehet, mert a valóság fáj, nagyon fáj. A valóság gonosz, korrupt, mindenkit kihasznál, mindenkin átgázol. pfaj

vége

múlt éjjel meghaltam álmomban. és senki nem jött el a temetésemre. én mégis nevettem.

idegbeteg bejegyzés

Az emberi hülyeség és féltékenység egy fél perc alatt felhúzza az agyam...komolyan? én vagyok ilyen idióta, aki nem tud alkalmazkodni? bocsánat, hogy rajongok parov stelarért és szeretem a disney meséket és néha hangosan nevetek és beszélek. egyáltalán bocs, hogy élek, és egyáltalán bocs, hogy eddig próbáltam idomulni. és bocs, hogy nem csak az igenbecses 411 lakóit szeretem.

piros tricikli

Szerelembe estem ma egy piros triciklivel. megláttam félig becsomagolt vázát és csak hívogatott, hogy pattanjak fel rá. Elképzeltem, amint együtt rójuk Pest utcáit és megyünk a suliba, zötyögünk a macsakaköveken, a kosárban egy cserepes virág, olyan nagy zöld gazos, meg egy kiskutya és nejlonszatyorban néhány könyv. Majd briós eszek kakaóval. Ez persze a francia filmekben mindig romantikusabbnak tűnik, de én még álmodozhatok róla, rólad, drága piros triciklim.

Otthon, édes otthon

Nincs sok feladatom, szinte mindig megkaptam, amire vágytam, most mégis azt kívánom bár lenne mindig olyan, mint az a néhány nap zsóryn, a teraszon ücsörögve, vagy szápáron az almafa alatt szantiágó és dor hangját hallgatva, vagy egyszerűen lennénk már a plázson és egy bögre hideg kávé mellett beszélgessünk, és ne fárasszon és idegesítsen minket semmi és senki, max azon kuncogjunk fel, hogy az ötödikről már megint kiszóltak a zaj miatt.

Ha sokáig nem vagyok itthon, mindig hazavágyom, de két napnál tovább sose bírom. Szeretem a szüleim. De ők tényleg feltétel nélkül szeretnek? Mi lenne, ha nem felelnék meg nekik a nap minden percében, mi lenne, ha nem kéne mindig jó tanulmányi eredményt felmutatnom, mi lenne, ha az érettségi elnök nem az én anyukámhoz menne oda gratulálni, hogy az ő lánya írta a legjobb beadandóérettségit, ha a társaságból nem én csináltam volna meg elsőnek a nyelvvizsgát, ha nem én találtam volna ki, hogy fessünk köröket a falra??? Mi lenne? Néha sokat várnak tőlem, néha nem bírom teljesíteni, néha sose tudják hogy érzek, néha ezért nem is veszik figyelembe. De sokkal egyszerűbb ha nem is tudják. Elég ha én tudom, a többiek meg a felszínt. Csak szeretnék egy kicsit kifeküdni és nézni  a csillagokkal tarkított eget és minden hullócsillagnál kívánni egyet, amit tudom, hogy sose fog teljesülni. De jó álmokba ringatni magam, még ha nem érted és nem is hiszed el. És szeretnék sokáig aludni, rengeteget, s mikor gémberedett nyakkal felébredek, szeretném, hogy te hozz nekem kávét, és mosolyogj rajta, hogy, igen, tényleg beszélek hozzá. Újabb vágyálmok.

Talán szeptembertől tényleg minden más lesz. Talán könnyebb lesz. Ott lesz a plázs. Onnan is látszanak a csillagok, ha jól megnézed. S talán lesznek új ismerősök. Mint a vonatos "Ellis-fiú". Kezdésnek nem rossz. Szeretnék még sok ilyet, hogy a tavalyi évem lezárhassam. S talán akkor nem kell senkinek megfelelnem, és a csillagok sem azért hullanak, mert azt kívántam. 

szeptembertől

- minden nap eszek egy almát (vagy valami gyümölcsöt)

- többet tanulok,mint bulizok

- ritkítom a bakegérben töltött óráim számát

- nem gyújtok rá

- normális ruhákban fogok járni

- elfelejtelek

- komoly leszek, és nem kuncogós

- szorgalmi időszakban tanulok

- dolgozni fogok

- és gyűjteni

- időben kifizetem a telefonszámlám

- mindig rendet tartok az éjjeli szekrényemen,az asztalon, a szekrényemben és a polcaimon

- mosás,száradás után rögtön kivalasom a ruháim,mielőtt beraknám őket a szekrénybe

- tornázni fogok

- megint elkezdek sportolni

- és leginkább jól fogom magam érezni a bőrömben

 

 

megmert...

...mindig rébuszokban beszélsz.

nambör miaf*sz

szeretlek, b*zd meg!

igen.

végre ki tudom mondani.

és már december óta sikerült végre sírnom is miattad.

köszönöm, hogy nem válaszoltál az esemesemre.

köszönöm, hogy a jelenléteddel elrontottad a gólyatáborom hangulatát, és miattad nem érdekeltek a feladatok, a tó kellemes vize, a gólyatánc,a színes mentorok, a becheralma, a krumplistészta, a kékek, a szeretem a lovakat, a nyerés, a zene, a tánc, a buli, a cigi, hogy elromlott a telefonom és nem tudtam hazatelefonálni, az uszályátúszó dönci, a buborékfújó, a pöttyös vödröm, a tedd fel a kezed, a befogott bikinim, a kakaóscsiga, a lángos, az alvás az almafa alatt, a csillaghullás és minden ami az én életemnek fontos kelléke.

köszönöm.

« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »

Életfilozófia, vagy mifene

Utazások egy papírcsónakban. Célba ér? Elnyeli a víz?

szörcsin'

Ti voltatok

- ölón.shit., jazoli: Nem vagy egyedül, pl. ott van a témavezetőd :P Bocs!... »
- megint elkapott a gépszíj, defalla: Dehogy fogsz meghalni... A meleg rátesz egy lapáttal, az biztos. »
- nincs más hátra,mint előre, nemiswan: Jobbulást anyudnak! Hát,igen ...így kell élni :) »
- nincs más hátra,mint előre, szittyazoli: na!!! ez volna az! »
- végre, nemiswan: Veled örülök :) »

Hasonszőrűek

Üvegtest
Jenan
Ju
Dodo
Glósóli
Donji
Estelle
szittyazoli
cherrymuffin
jazoli
Csilla
Azhölgy
puppyluv
alternative
nemiswan
Daama
Djoko cuccosa
Boobuci
flyingbride
res
defalla
freeblog főoldal
freeblog admin

Rekorderes bejegyzések

- panasz - már megint (15)
- csak élem az életem (15)
- szigorlat (14)
- hallgasd, nézd, érezd! (13)
- csiga-biga,csiga-biga gyere ki (13)

Régiségek nem ócskaságok

- Jelen
- 2012. május
- 2012. április
- 2012. március
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- Az összes »

Egyéb