Papírcsónak

>>"ó, hogy én mennyire utállak. te utolsó mocskos szemétláda, hogy rohadnál meg, és ne is kerülj többet a szemem elé, ne várd, hogy majd köszönök, megismerlek, szakadjon a nyelved abba a kis rühes ribancba!"<<

ez vagyok én ittasan, csalódottan, mégis mosolyogva tűrve, hogy a szemem láttára falja azt a kis.... csajt, meg ott fogdossa, ahol. és én mindezt mosolyogva, mintha mi sem történt volna. most komolyan, azt várod, hogy féltékenységi rohamot kapok és kirohanok a szemed láttára. na azt várhatod, kiskomám. én bulizni jöttem. nem érdemled meg azt, hogy ezzel is örömet okozzak neked. remélem most lesz egy jó estéd vagy nem. inkább ne. csak közbe ne néznél rám. direkt csinálod, a frász egyen meg?! mi a baj velem? hogy 23 vagyok (szépen lassan maholnap), hogy magassarkú nélkül vagyok akkora mint, te, hogy nem teszem ki a seggem meg a mellem közszemlére, hogy képes vagyok elegánsan felöltözni, kifesteni magam, hogy hogy mi? elárulnád?? mert én ezt nem bírom. azt hiszem most fejeztem be a fiatalabb generációval. soha többet. soha soha soha. lehet jól nézel ki, igaz hiába törtem a fejem, semmi emlékem rólad, fel se tűntél, talán az volt a jobb, de agyilag nem igazán jársz még ott, ahol én. remélem egyszer te is túl leszel ezeken a dolgokon.

mindezt hajnal 4:40kor. nem vagyok normális.

nem szabad villamoson olvasni. vagy ha mégis, akkor figyelni kell a megállókat. hiába oly jó is az a könyv. így esett, hogy emese két megállóval tovább utazott, majd hangos nevetéssel szállt le a nyugatinál és indult el vissza. magamon és velem nevetek.

utálok pakolni, táskába, bőröndbe, dobozba, zacskóba, bármibe. utálok. nagyon. és ha költözik az ember, akár két-három napra is, pakolni kell. utálok pakolni. kva poloskák miatt meg főleg. így kénytelen vagyok. most már csak ki kell. azt is utálok.

hova már a régi felelőtlen, nagyszájú, önbizalommal teli énem, amivel megnyertelek titeket? hova? kérdem, hova? most már egy mosolytól zavarba jövök, némán hallgatok, inkább figyelek, és gondolkozom, hogy hova már... nem emlékeztem rád, a szemed színére, a szád szélén a mosolyodra. tényleg táncoltunk, kedves? most mégis te töltöd ki napjaim, a fejemben lévő káosz közti vattacukrot. várom, hogy lássalak, hogy lássál, hogy észrevegyél, hogy elejts egy kis mosolyt, azzal a félszeg pofiddal. mindig rosszkor találkozunk.

első körben hiszti, másodikban olvasása, harmadikban lakótárssal konzultálás, negydik körben már a piszkozatoknál, aztán végre visszakerültek. néhányan. eleinte. komment nélkül. mind. de megvannak. szerencsére.

Csak semmi meggondolatlanság!

takarítás közben legjobb pihenés a blog írás. nemde?! az állandó rosszulérzemmagam lelkiállapot ilyenkor kicsit lecsökken. lehet gondolkozni. takarítás, mint terápia. és még tisztaság is lesz. nem mellesleg a hajlongás kissé nehezen megy... igazi sportember lettem, de most már komolyan. rendszeresen járok edzésekre (ilyenre ni - katt), nem kímélve magam és a hájacskák alatt rejtőző izmokat, amik másnapra mindig heves izomlázzal adják tudtomra, hogy megvannak és csináljam csak, idővel pedig majd egyre jobb lesz és egyre inkább felszínre kerülnek. talán nyárig bikinis alakom is lesz. egy újabb cél. lehet nekem sem ártana írnom egy listát, hogy mit csinálja meg, mondjuk a 24. szülinapomig (a 23 igen közel van, annyi idő alatt nem sokra vihetem). akkor neki is állok, persze miután felmostam.

jogos a tagságom a balfasz-klubban.

Életem legislegislegislegislegrosszabb bulijában voltam. Az egész nap egész jól telt, tócsni sütés, kajálás, dumálás. Ámde! Az este. Még jól is indult volna egy újonnan felfedezett kedves és olcsó kis helyen... aztán valahogy minden elromlott. A végén már séta sírva hidegben az elhagyott pulcsim nélkül (amit siratok és sajnálok azóta is, és hiába keresem) blaha-astoria-blaha-haza útvonalon. szar. ennyi amit mondhatok. Dodó szerint a jéghegy csúcsa a pulcsi. De miért is panaszkodnék? Mindenem megvan, a suli sikerült. A fiúk meg... nevessetek nyugodtan, ha már hosszabb távra (értsd férj, gyerekek) gondolok. Basszus, a héten jöttem rá, hogy maholnap 23 leszek, és még semmi komoly, semmi! Mások meg. Másoknak meg. Van, akinek megvan a számára tökéletes és nem akar házasodni. Gyereket se. Kinevetnek, hogy én négyet is akarok. Igen. És? Csak mikor? Ha így folytatom túlkoros leszek egyhez is. Mások ezt hogy csinálják? Szar. Szar. szar.

tegnap.hiperkarma: fantasztikus élmény, végre-végre, és elölről, szinte közel, nagy tömegben. fizikai fájdalmakkal, de lelki felüdüléssel. levezető táncikálás, kötelező jelleggel, ha már úgyis bezárják a zp-t.

abszurd kenyérvásárlás, mókás vacsorakészítés. néztetek már pornót vacsorázás közben? vagy vacsoráztatok már pornó nézés közben? tegnap heten megbűvölten néztük. bizarr. nem kicsit. de ajánlom mindenkinek az ősidőkben készült alíz csodaországban c. filmet pornós kivitelben. többet énekelnek benne, mint... azt. úgy érzem, fura barátaim vannak.

jól összevesztünk. reggel  el sem köszönt. aztán mondtam, hogy én ugyan haza nem megyek. szerdán telefonált. persze, mint ha mi sem történt volna. anya meg feltűnően sokszor hívott. akkor sem megyek haza. majd jövőhéten. a pofámból meg le kéne faragni. de egyelőre hadnemárén! meg a suli is elkezdődött. meg fogok halni, de csak egy kicsit, amíg írom a beadandókat. aztán jó lesz, ugye? és most megpróbálok nem rágyújtani. sokáig. majd rászokok a körömrágásra. na az ritka undorító. vagy kitalálok mást, mert úgyis. tegyetek a tombolára!

most van az, hogy kurvagyorsan meghalnék. vagy eltűnnék.

Az új nevem akár az is lehetne, Lány rosszkor, rossz helyen. De inkább csendesen mosolygok, mintha mi sem történt volna, vagy felhívom a fiú figyelmét a párkapcsolatára, miközben próbálja a buksiját a melleim közé gyömöszölni. Igaz, elég keserédes érzést vált ki belőlem, mikor "B@sszameg, a barátnőm!" felkiáltással elszalad, és utána őt puszilgatja. Fura ez. Hazugsággal indult minden, talán hazugság lesz az egész - mi lesz az egész?!

S hogy ne csak rossz helyen legyek, rosszkor, egy jó dolog, jókor (ha már az egyik ötletadó én voltam):

Szeptember 14-én, 20:00, Csendes, blogtali. Még több infó Glósólinál.

Újra gólya voltam. A másik oldalon voltam, szót kellett fogadni, nem én mondtam meg, hogy ki mit csináljon. Fura volt. De elég jó móka. Hangom már lassan van, így 5 nap után  hazatérve. Csak az immunrendszeremet gyürkézte le egy kicsit ez a tábor dolog.

Azóta már beiratkoztam, hivatalosan is újra eltés vagyok és büszke is rá. Bár a pépékás identitásom nem alakult (még) ki. Bárczis vagyok, hát csak négy évet húztam le ott. Nem megy ez olyan könnyen, igaz a csopvezeink erősen dolgoznak rajtunk. Így mindenféle csapatépítős vicceskedést szerveznek nekünk.

Az alkohol-menstruáció duó még mindig nem a legjobb párosítás... Úgy vélem.

Új szerelmem van. Egy koncert, egy élmény, nagyszerű!!!

A hétvége arról szólt, hogy semmi se úgy sikerüljön, ahogy elterveztük. Na nem mintha én egy nagy tervező lennék, de akkor is.

A pénteki temetés kissé megviselt engem is. Hiába, mondjuk ki, szar látni ha az ember legjobb barátnője szenved és szomorú.

Ezen kívül a szombati koncert javáról lemaradtunk. Pedig ügyesek voltak a srácok. És végre a hangosítás is jó volt. Nem úgy mint a múltkor.

De a csúcs apa szombat délutáni akciója a méhecskével. Ahogy ő fogalmazott a kórházból hazafelé: "Látod, egy ekkora kis állat hogy le tud teríteni egy ekkora nagy állatot!" Volt ijedelem, szerencsére "csak" allergia, bár mama inkább ne emlegette volna, hogy nagyapám hogyan is halt meg kábé annyi idősen, mint jóapám. És ilyenkor az is végtelen hosszú időnek tűnik, míg a mentő kiér. Bele se merek gondolni, hogy apa mit élhetett át.

A vége jól zárult, apa jobban lett, csajos nap, strandolás Bogácson. Anya, hugi, Dodesz, mama, én. Klassz volt, bár az orrom megint sikeresen megégett, és holnap indulok gétébe.

5 óra és 25 perc múlva kelek. Mert csak most fejeztem be az epilálást. Áh, elment az idő Juunál. De nem bánom. Kellett. Hétvégére visszaérek nem tudom honnan. Holnap kiderül.

ezek a nyári otthonságok: ma paradicsomlé főzés. hát tiszta pszichó. minden piros meg magos. hétvégére jön Dodesz. szépen lassan sikerül a barátság dolgokat behozni. majd ha ősszel talán sikerül Fuckót is meglátogatni a messzi finn földön, akkor majd igazán.

amúgy miért nem tudok telefonról posztolni. talán béna vagyok?!

Amúgy én mindig nekiállok írni. Aztán csak a piszkozatokhoz kerül az elkezdett bejegyzés. Már elkezdtem írni egy panaszkodósat, hogy egy egész napot eltöltöttem az okmányirodában, anélkül, hogy sikerült volna elintéznem amiért mentem. Írtam a hugi szülinapjáról is, ami négy napig tartott, újra 18-19, esetenként 2 évesnek éreztem magam. Írtam öcsémék koncertjéről is, ami egész klassz volt. Írtam a mostani szakácskodásomról is. Állandóan nekem kell főzni. Anya kitalálta, hogy megtanít rendesen főzni (ezt nem tudom mit takar, rendesen főzök én, csak nem mindent), amiből annyi lett, hogy előző este vagy rosszabb esetben reggel kiosztja, hogy mit főzzek, elmegy dolgozni és mire hazaér, legyen kaja. Namármos, ha én még sose csináltam az adott menüt, akkor az emlékeimre, a szakácskönyvekre (jobban bízok sokszor nagyanyáim receptjeiben, mint az interneten találhatókban), internetre vagy telefonos távsegítségre szorulok. És általában sikeresen. A kaja ehető (még ha nem is jó), a család elégedett, én is. Inkább maradok a sütésnél. Most gyümölcstortákkal kísérletezem. Jó úton járok a tökéletes receptig. Francokat nekem mesterképzés, cukrász tanfolyamot ide!

Más részről kétségbe vagyok esve, hogy most kezdődött a nyár, és már vége is van hamarosan. Persze a színemen látszik, hogy nyár van. Alig voltam valahol, nem jártam be a fél országot (mint általában), inkább itthon, vagy a közelben. Nem melóztam, csak itthon, sosem unatkoztam. Kicsit furának is találom, mikor emberek azt mondják: unatkoznak. Az mit jelent????? Mindig találok elfoglaltságot, vagy egyszerűen csak fogok egy könyvet és olvasok. Ez a másik, hogy örülök, ha leülhetek olvasni. Pestren megoldható a metrón-villamoson-bárhol olvasással, itthon nem mindig örülnek, mikor a lakásfelújítás közepén a vakolat törmelékek csúcsán venném elő a könyvem. Pedig hajj, milyen izgalmas is a mostani! Diplomaosztóra kaptam, de nem kezdhettem bele. Nem szeretek párhuzamosan 2 vagy több könyvet olvasni. Míg a Mester és Margaritát nem fejeztem be, nem álltam neki. Most meg szinte le se tudom tenni. Izgalmas, kalandos, érzelmes. Klassz! Itt olvashattok róla. Szóval akár erre is foghatom, hogy nem írok. Meg az uborkaszezonra. Blöe az ecet szagával most már ki lehet kergetni a világból. De majd fogok írni, ha mindent kifőztünk, befőztünk, eltettünk télire.

még a rossz időben is.

mert:

- felvettek mesterre (juhuhúúúúú szeptembertől újra ELTE csak neveléstudomány juhuhúúú)

- pénteken kezembe vehettem a diplomám (csodaszép kék)

- családi ebéd

- indul a nyaralás - rossz idő nem számít, jó móka volt. megérne egy külön bejegyzést, az fix. kulcsszavakban: éneklések, karaoke, nevetés, fűnyírás, szalmakalap, vodka, szendvicscsomagolások, Eger, bázis, vicceskedés, MikiésDanika, osztvanecsajod, főni, furik, műfaja szar, e-e-e, hazamegyek, yes. valami ilyesmi.

- most indulok fel Pestre Dórikát elbúcsúztatni. brühühü messze lesz, sokáig. nagyon sokáig.

vagy farkas?

eltűntem. jelentem: élek. épphogy.

álomvizsga, felvételi, búcsúztató, esküvő, lakásfelújítás, pár napos szabi. nem volt időm.

őszinte leszek. kedvem se nagyon volt írni.

a maradék szusszanásnyi időmben nem tudtam magam rávenni az írásra. szar. az.

most próbálom összeszedni a gondolataim.

ami fontos, hogy zajlik minden, rohanás van, rosszabb mint suli alatt. és nem melózok. fura. csak otthon. cipelem a cementes zsákokat. lányos, nemde?

közben idegbeteg vagyok, most aggódok a felvételi miatt. hamarabb kellett volna. sorsdöntés lesz, kéremszépen. suli vagy meló. olyan igazi, felnőttes, amilyen még nem volt.

lehet nem fogok írni. de lehet mégis. nem tudom. fura, hogy nem volt kedvem. eddig akár fejben is posztoltam. most meg nem. pedig néha úgy elmesélném, hogy mi volt, de aztán feleslegesnek érzem. csak nem felejtem el, nem?

holnap azért írok. vagy holnapután. vagy azután.

Lehet virtuálisan vállat veregetni, örömujjongani:

ÖTÖSRE ÁLLAMVIZSGÁZTAM!

Leányálom. Nem rémálom. Már tudom. És ez nem vicc!Még egyelőre nem sikerült felfognom, de elég jó érzés túl lenni rajta. Nagyszerű tételt húztam (jelnyelv, ujj abc, jelnyelvi törvény).

Amiért eddig nem írtam:

- hétfőn a hajtás, este Dodós-Fuckós-Sacis móka. Csak semmi harmonika, szolid alkoholizálás, szolid bulival

- kedden a társaság másik felének szorítás, lélekápolás, apával találkozás, csúcsforgalomban vezetés, majdnem eltévedés. Mókás volt, kár, hogy hulla fáradt voltam és annyira nem tudtam élvezni a kerengést körbe-körbe.

- kedd esti buli a csoporttársakkal. Hogy az mennyire fantasztikus volt! Elképesztő! Most ért igazán össze a banda. Eddig csak szigorlat után volt kisebb megmozdulás és decemberben az utolsó tanításunk után. De ez most igazi közösen alapozós, közösen bulizós este volt. Az elfogyasztott alkohol mennyiségével nőttek az őszinteségi rohamok és ölelkezések. A buli is jó volt, rengeteget táncoltunk, bár valaki felvilágosíthatott volna, hogy mezítláb sem szerencsésebb ikszelgetni, mint szandálban... Ahogy csökkent az alkoholos lelkesedés és az enerdzsi, úgy szállingóztunk haza. Világosban. Előfordul.

- És hogy megadjam a módját, szerdán délután kettőig aludtam. Csak inni, pisilni és a huginak karkötőt odaadni keltem fel. És ennyi. Aztán Dodózás, Bettikés turizás és haza.

- Azóta a két napom azzal telik, hogy a fiúk (értsd apa és öcsém) után gályázok, mivel anya táboroztat, hugi Pesten, így rám marad minden. Tiszta háziasszony lettem. Sütök, főzök, mosok, takarítok, meggyet szedek, vendéget várok. De olvasok, filmet nézek (közösen a fiúkkal - húváó kiscsaládos program), és semmit nem tanulok a mesterképzéses felvételire. Pedig kellene, mert a nyakamon van, de már nagyon nincs kedvem nekiülni és szakmai dolgokat olvasni.

És ha mindent letudok, harmincadikán túl vagyok a felvételin, onnantól kezdődik az élet igazán. Pláne, hogy elsején búcsúztató és a kis szakos csapatunkkal megint adunk az élvezetnek.

Már alig várom.